Szülei úgy döntöttek, hogy együtt halnak meg, fiuk egyedül maradt a gyásszal

Els, Jan és Bas egy fotón egymás mellett. Elsnek rövid, ősz haja van, szemüveget és sötétkék felsőt visel. Jannek barna, ősz haja és nagy, bozontos barna bajusza van, valamint sötétkék-fehér csíkos pólót visel. Basnek rövid, barna haja van, és szürke pólót visel egy sötétkék felső alatt.
Képaláírás, Bas a szüleivel, Elsszel és Jannal egy 1994-es fotón
    • Szerző, Linda Pressly
  • Publikálva

Figyelmeztetés: egyes olvasók felkavarónak találhatják ezt a cikket.

Egy júniusi reggelen 2024-ben Bas megállt a szülei lakóautója mellett, amely Hollandia északi részén, egy napfényes kikötőben parkolt.

Édesapja és édesanyja, Jan és Els házaséletük nagy részét vízen töltötték. Most, hetvenes éveikben, már nem tudtak gondoskodni egy lakóhajóról. A jachtok és vitorlás csónakok közelében álló lakóautójuk jelentette a második legjobb megoldást.

Jan és Els beszálltak fiuk autójába. Bas beindította a motort. Ez volt az utolsó alkalom, hogy elvitte autóval a szüleit valahova. Jannak és Elsnek ez az út volt az utolsó: a helyi hospice-ba vezetett.

Aznap délelőtt 10:30-kor az orvosok halálos gyógyszert adtak be nekik, majd együtt haltak meg. Ezt nevezik Hollandiában kettős eutanáziának. Legális és ritka, de minden évben egyre több holland ember dönt úgy, hogy így vet véget az életének.

Els és Jan egy tó közelében 2012-ben. Elsnek rövid ősz haja van, napszemüveget, mintás felsőt és nagy nyakláncot visel. Jannek ősz haja és bozontos bajusza van, és világoskék inget visel.
Képaláírás, Jan és Els házasságuk nagy részét vízen töltötték

Három nappal a hospice-beli végzetes időpontjuk előtt Jan és Els interjút adott a BBC-nek a lakóautójukban.

Jan folyamatos fájdalmakkal élt, amit az okozott, hogy éveken át rakományt szállított Hollandia belvízi útjain. Elsnél demenciát diagnosztizáltak. Történetükről világszerte beszámolt a média, és széles körű vitát váltott ki.

Most, több mint két évvel később, a pár egyetlen gyermeke arról beszélt, hogyan próbálta rávenni anyját és apját, hogy halasszák el a halálukat, miközben támogatta a döntésüket, hogy véget vessenek az életüknek.

Elárulta, milyen érzelmi terhet rótt rá szülei döntése, és milyen mély magány követte azt.

Az út

Bas egy festői útvonalat tervezett a hospice-ig, amely Friesland rétjein és csatornáin vezetett keresztül.

„Még mindig emlékszem az egész útra” – mondta. Édesanyja a hátsó ülésen ült, édesapja pedig mellette. Eleinte beszélgettek. Úgy tűnt, Els eutanázia melletti döntése rendíthetetlen volt.

„Édesanyám meg volt győződve róla, biztos volt benne, hogy ezt akarja" - idézte fel Bas. „De édesapám egy kicsit érzelmes volt."

Jan megkérdezte a fiát, hogy vajon helyesen teszik-e. Bas meglepődött, mert ő azt hitte, hogy az édesanyjának lehetnek kétségei.

„Édesanyám mindig is nagyon szerette az életet" - magyarázta.„Emlékszem, azt mondta nekem: 'Szeretnék 80, vagy akár 90 éves lenni.'”

Édesapja azonban több mint egy évtizede beszélt az eutanáziáról az évek óta tartó fájdalmai miatt.

Az autóban Bas megnyugtatta az apját. Miután Jan megnyugodott, beszélgetés nélkül folytatták az utat, zenét hallgattak, és figyelték az elsuhanó tájat.

Fekete-fehér fénykép egy férfiról és egy nőről egy vitorláson. A távoli háttérben, a vízen két másik vitorlás is látható.
Képaláírás, Els és Jan - egy 1977-es fotón - lelkes versenyvitorlázók voltak

A család útja előtti hónapokban Bas megpróbálta rávenni a szüleit, hogy halasszák el a halálukat.

„Próbáltam meggyőzni őket, hogy maradjanak még egy kicsit. Miért ne várnának télig, vagy jövő évig?"

Bas vívódott. Bár úgy gondolta, hogy szülei helyesen döntöttek, amikor eutanáziát kértek, nem akarta elveszíteni őket.

„Édesapám 10-15 éve élt ebben a helyzetben, szóval valószínűleg még néhány évig kihúzhatta volna. De szerintem ha még egy évet várnak, akkor anyukám bajba került volna…"

Ha Els elhalasztotta volna az eutanázia kérelmezését, fennállt volna a veszélye annak, hogy az Alzheimer-kórja súlyosbodik, ami azt jelenthette volna, hogy már nem tartják képesnek arra, hogy maga döntsön az élete befejezéséről.

A hospice-ban

Bas parkolóhelyet keresett.

„Apukám elbúcsúzott az autómtól. Szerette az autómat, és azt mondta: 'Szép munka', meg hogy 'köszönöm'.

„Aztán bementünk. Képzeljék el, hogy ezt teszik. Az ő helyükben lenni, megtenni azt az utat és azt a sétát. Annyira valószerűtlen" - mondta Bas.

A következő két órában a pár családtagjai és barátai jöttek, majd távoztak. Emlékeket idéztek fel és zenét hallgattak.

Egy ponton Bas fejében megfordult, hogy leállítja az egészet.

„Az volt az érzésem, hogy rendben, menjünk el… Üljünk be az autóba és hajtsunk el" - idézte fel. „De nem akartam olyasmit felhozni, amitől elbizonytalanodnának. Az egész eutanáziás folyamatot támogattam. Jobb volt, hogy mindenki nyugodt marad, és megragadjuk a pillanatot az elbúcsúzásra."

Az orvosok nem sokkal 10:30 előtt érkeztek meg, hogy beadjanak Jannek és Elsnek egy halálos gyógyszert. A házaspár egymás mellett feküdt a kórházi ágyakon. És azokban az utolsó pillanatokban, mielőtt elvesztették az eszméletüket, Bas tanúja volt szülei közelségének.

„Talán háromszor vagy négyszer láttam őket egész életemben kézen fogva sétálni" – mondta. „De most ott feküdtek kézen fogva. Ez pedig nagyon jó érzéssel töltött el, hogy tényleg együtt teszik ezt."

Bas „tényszerű dologként" írta le az első fél órát szülei légzésének leállása után. Már nem éltek.

„Aztán ráébredsz, mi is a helyzet valójában. Ez elképzelhetetlen érzés."

Ha ön vagy valaki, akit ismer, lelki válságot él át, segítséget kérhet a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-vonalon.

Jan és Bas egy régi fotón. Jannak barna haja és barna bajusza van, ami nagy és bozontos, fehér felsőt, sötétkék rövidnadrágot és piros papucsot visel. Egy összecsukható széken ül egy füves területen, Bas a fotón kisgyermek, a közelben áll. Világos szőke haja van, és hozzá illő frottírfelsőt, valamint világoskék-fehér csíkos rövidnadrágot visel.
Képaláírás, Jan hokiedző volt, gyakran magával vitte a fiát is

A hospice-ban Basra ránehezedett a gyász. Mély magányt kezdett érezni.

„A gyász valami nagyon-nagyon mély dolog" – mondta. „Nincsenek testvéreim, és nagyon egyedül éreztem magam."

Ha két szülő nevelt fel bennünket, amikor az első meghal, az emlékeinket és a szomorúságunkat megoszthatjuk a másikkal a gyász folyamatának részeként. Jan és Els azonban mindketten eltávoztak.

„Olyan volt, mintha levágták volna a lábaimat" – emlékezett vissza Bas.

A gyásza fizikai is volt. Négy-öt hétig rosszul érezte magát. Fájt a teste.

„Nem igazán ajánlanám ezt másoknak, és ez talán kemény következtetés" – mondta. „Nekik, a szüleimnek talán ez volt a legjobb megoldás, de az, hogy ugyanabban a pillanatban veszítettem el mindkettőjüket, nagyon-nagyon megterhelő volt."

Képek egy családi albumból képei: Bas és az édesanyja vitorlásokat néznek, illetve otthon, az etetőszékben eteti Bast édesanyja.
Képaláírás, Gyerekkorában Els és Jan elvitte Bast vitorlásversenyekre

Túl korán ment el Jan és Els?

Azoknak, akik Hollandiában eutanáziát szeretnének kérni, különösen a demenciával élőknek, mint Els, bonyolult lehet kiválasztani a megfelelő pillanatot az élet befejezésére.

  • 9958 ember választotta az eutanázia általi halált Hollandiában 2024-ben
  • Közülük 427-en demenciával éltek, hatan előrehaladott demenciával
  • 108 ember választotta a kettős eutanáziát (54 pár) ugyanabban az évben

Forrás: Regionális Eutanázia-felülvizsgáló Bizottságok (RTE)

Amellett, hogy bizonyítaniuk kell, hogy elviselhetetlen szenvedést élnek át, az orvosoknak azt is meg kell állapítaniuk, hogy továbbra is képesek önállóan dönteni arról, hogy meg akarnak-e halni. Ez hatalmas szorongást okozhat az eutanázián gondolkodó demens betegeknek, magyarázta Dr. Rozemarijn van Bruchem, a rotterdami Erasmus Medical Centre geriátere és etikusa.

„Azt gondolják… most még megvan ez a döntési képességem, de most még túl korai. Jövő hónapban viszont talán már túl késő lesz. Akkor hogyan döntsem el, mikor kell elkezdenem ezt a folyamatot, hogy kiderüljön, megfelelek-e a feltételeknek, kaphatok-e eutanáziát? És ha túl sokáig várok, nem mulasztom el az utolsó lehetőséget?"

Dr. van Bruchem szerint éppen azért tapasztalják ezt a szorongást a páciensei, mert Hollandiában legális az eutanázia. És tudják, hogy előrehaladott demencia esetén ritkán kapnak engedélyt az asszisztált halálra.

Azokban az országokban, ahol az eutanázia tiltott, például az Egyesült Királyságban, a demenciával élők számos nehézséggel szembesülhetnek, de ritkán kell ilyen élet-halál kérdéseket mérlegelniük, mint Elsnek.

2024-ben Els azt mondta a BBC-nek, hogy ő és a férje nem várhatnak, mert fennáll a veszélye annak, hogy az Alzheimer-kórja előrehalad. Jan pedig elhatározta, hogy Elsszel együtt hal meg. A BBC-nek azt mondta, hogy talán túl korán távozik, de leélte az életét, az élete beteljesedett.

Mindent elmondtak?

Egy fotóalbum oldala „1985 nyara” megjelöléssel, különböző képekkel Basról és édesapjáról, hajókon és vízpart közelében játszva.
Képaláírás, Bas örökölte szülei hajók és víz iránti szeretetét

Jan és Els nagyon is tisztában voltak azzal, milyen terhet jelentett életvégi döntésük a fiuknak. Bas részt vett minden találkozón, amelyet a szülei külön-külön kezelőorvosaikkal folytattak az eutanáziás folyamat során.

Nyílt családi beszélgetések zajlottak. Gyakran marad bennünk megbánás, amikor egy szeretett ember meghal, különösen amiatt, ami esetleg kimondatlan maradt. Bas esetében ez nem így történt. Két nappal Jan és Els 2024. június 3-ai, hétfői hospice-időpontja előtt levelet írt nekik.

„Körülbelül nyolc oldal volt" – idézte fel Bas. „Szombat késő este mentem a lakóautóhoz, két nappal az esemény előtt. Felolvastam nekik az egész levelet. Az életünkről szólt, és megköszöntem nekik mindazt, amit értem tettek."

Jan és Els mélyen meghatódtak. Ahogyan nyilvánosan ritkán mutatták ki egymás iránt az érzelmeiket, így a fiukkal sem szoktak ilyen nyíltan viselkedni.

„Érzed, hogy szeretnek, de ezt inkább a tetteikkel mutatják ki, nem azzal, hogy kimondják vagy megölelnek" – magyarázta Bas. „Édesanyám többet ölelt, amikor demens lett, de édesapám soha nem tett ilyet. Sosem kaptam tőle ölelést."

Ez azon az utolsó szombat estén a lakóautóban megváltozott. Jan megölelte Bast.

„A levél után tette. Talán ez volt az egyik legjobb pillanat.

„Mindent elmondtunk."

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Pálfi Rita