16 évesen emberkísérletet végzett rajta a CIA, mert elszökött otthonról - most perel

Lana Ponting első emléke a montreali Allan Memorial Institute-ról, az egykori pszichiátriai kórházról, az a szag: szinte kórházi, fertőtlenítő jellegű.

„Nem tetszett, ahogy kinézett a hely. Nem tűnt úgy, mintha egy kórház lenne" – mondta a BBC-nek manitobai otthonából.

Az intézmény korábban egy skót hajózási mágnás otthona volt, Ponting 1958 áprilisában töltött ott egy hónapot, miután egy bíró elrendelte, hogy a 16 éves lány kezelést kapjon „engedetlenség" miatt.

Ott vált Lana azon több ezer ember egyikévé, akiken a CIA titkos elmekontroll-kísérleteket végzett.

Ma ő az egyik név szerint megnevezett felperes a kanadai áldozatok nevében indított csoportos keresetben.

Miután 2025-ben egy bíró elutasította a Royal Victoria Hospital fellebbezését, így megnyílt az út a per folytatásához.

Orvosi aktái szerint – amelyeket csak nemrég szerzett meg – Lana elszökött otthonról.

A dokumentumok szerint olyan barátokkal töltötte idejét, akik a szülei számára nem voltak szimpatikusak, miközben a családja éppen nehéz időszakon ment át, amikor Ottawából Montrealba költöztek.

„Csak egy átlagos tinédzser voltam" – emlékezett vissza. De a bíró az Allanba küldte.

Ott akaratlan résztvevője lett a CIA titkos MKUltra-kísérleteinek.

A hidegháborús projekt pszichedelikus drogok – például LSD –, elektrosokk-kezelések és agymosási technikák hatásait vizsgálta embereken, a beleegyezésük nélkül.

Ebben több mint 100 intézmény – kórházak, börtönök és iskolák – vett részt az Egyesült Államokban és Kanadában.

Az Allanban a McGill Egyetem kutatója, Dr. Ewen Cameron bedrogozta a betegeket, és felvételeket hallgattatott velük, olykor ezerszer ismételve, egy folyamatban, amelyet ő csak „feltárásnak" nevezett.

Dr. Cameron arra kényszerítette Lanát, hogy ugyanazt a hangfelvételt hallgassa meg több százszor.

„Újra és újra lejátszották: jó kislány vagy, rossz kislány vagy" – emlékezett vissza Lana.

A technika az úgynevezett „pszichikai vezetés" egyik formája volt – mondta Jordan Torbay doktori hallgató, aki Cameron kísérleteit és azok etikai vonatkozásait kutatta.

„Lényegében a betegek elméjét verbális ingerekkel manipulálták" – tette hozzá, megjegyezve, hogy Cameron vizsgálta az altatószerek, erőszakos érzékszervi megvonás és a mesterséges kóma hatásait is.

Az orvosi feljegyzések szerint Lana LSD-t is kapott, valamint olyan szereket, mint a nátrium-amytal (barbiturát), a desoxyn (serkentőszer), illetve a dinitrogén-oxid gáz, közismert nevén nevetőgáz, amely nyugtató hatású.

„Április 30-án a páciensnél feltárások történtek… rendkívül feszült és igen erőszakos lett, amikor dinitrogén-oxidot kapott, félig kiesett az ágyból és sikítani kezdett" – írta Dr. Cameron egyik orvosi aktájában, amelyhez Lana információszabadsági kérelem útján jutott hozzá.

Az MKUltra-kísérletek hatása

Az MKUltra-kísérletek kegyetlen igazságáról először az 1970-es években került elő bizonyíték. Azóta több áldozat próbálta már beperelni az Egyesült Államokat és Kanadát.

Az amerikai perek nagyrészt sikertelenek voltak, de 1988-ban egy kanadai bíró elrendelte, hogy az amerikai kormány kilenc áldozatnak fejenként 67 000 amerikai dollárt (mai árfolyamon nagyjából 20.8 millió forintot) fizessen.

1992-ben a kanadai kormány fejenként körülbelül 80 000 amerikai dollárt (mai árfolyamon több mint 24.8 millió forint) fizetett 77 áldozatnak – de nem ismerte el a felelősségét.

Lana nem volt köztük, mert akkor még nem tudta, hogy ő is áldozat – idézte fel.

Évtizedeken át érezte, hogy valami nincs rendben vele, de saját érintettségének részleteiről csak viszonylag nemrég értesült.

Azt mondta, alig volt emléke arról, mi történt az Allanban, vagy az azt követő években.

Lana végül férjhez ment és Manitobába költözött, ahol két gyereket nevelt, akikkel ma is szoros kapcsolatban van.

Most négy unoka nagymamája.

Ám azt mondta, egész életére kihatottak az Allanban töltött idő következményei.

„Egész életemben éreztem, mert azon tűnődtem, miért gondolkodom így, vagy hogy mi történt velem" – mondta.

Azt állította, egész életében gyógyszereket kellett szednie, hogy kezelje mentális problémáit és a visszatérő rémálmokat, amelyeket az Allanban történteknek tulajdonít.

„Néha sikítva ébredek az éjszaka közepén a történtek miatt" – mondta.

A Royal Victoria Hospital és a McGill Egyetem nem kívánt nyilatkozni, mivel az ügy jelenleg bíróság előtt van.

A kanadai kormány kormány az 1992-es egyezséget ajánlotta a BBC figyelmébe, amely szerint a kísérleteket „humanitárius" okokból végeztek, és amelyben nem ismerték el jogi felelősségüket.

Lanának a per lehetőséget jelent arra, hogy végre maga mögött tudhassa azt, ami történt vele.

„Néha a nappalimban ülök, és visszajönnek az emlékek, eszembe jutnak a dolgok, amik velem történtek" – mondta.

„Valahányszor meglátom Dr. Cameron fényképét, nagyon mérges leszek..."

Bár Dr. Cameron munkája azóta egybeforrt az MKUltra-kísérletekkel, Jordan Torbay kutató szerint a vizsgálatai azt mutatják, hogy Cameron nem tudta, hogy a CIA finanszírozza őt.

Az amerikai hírszerző ügynökséggel való együttműködése 1964-ben ért véget, és nem sokkal később, 1967-ben szívrohamban meghalt.

De függetlenül attól, hogy tudta-e, honnan érkezett a pénz, Torbay szerint tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a kísérletei nem voltak etikusak.

Hozzátette, reméli, hogy a per folytatódik, és az áldozatoknak valamiféle igazságot szolgáltatnak.

„Valójában nem arról van szó, hogy visszaadjuk a betegeknek, amit elvesztettek – mert az nem lehetséges –, hanem arról, hogy a szenvedésük ne legyen hiábavaló, hogy tanuljunk belőle" – mondta.

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Szerkesztette: Sebestyén Roland